Hörcsög Mindenütt

Itt mindent megtalálsz a hörcsögökkel kapcsolatban...

Táplálása

 

Kis termetük ellenére végtelen étvágyúnak tűnhetnek. Ennek oka, hogy nemcsak azonnal fogyasztják a táplálékot, de pofazacskóikba is tömik csakúgy, mint vadonélő társaik. Éppen ezért nehéz elérni azt is, hogy kiegyensúlyozottan táplálkozzanak, hiszen kedvenc csemegéiket elfogyasztják, a többit pedig elrejtik szem elől. A megfelelő étrendet úgy alakíthatjuk ki, hogy a magvakat rendszeresen zöldfélékkel, gyümölcsökkel, sőt lisztkukacokkal egészítjük ki. Míg a nagyobb termetű fajok - így a szíriai aranyhörcsög és a kínai törpehörcsög - számára beválik az előre gyártott hörcsögtáplálék, az aprócska Phodopus a nagyobb táplálék darabokkal már nem tudnak megbirkózni, nem tudják azt pofazacskóikba tömködni. A legtöbb kisállat-kereskedésekben kapható kifejezetten törpehörcsögök számára előállított magkeverék. Olajos magvakat, például napraforgómagot vagy mogyorót csak kis mennyiségben adjunk, mivel ezek magas zsírtartalma a kedvencként tartott hörcsögök elhízásának elsődleges oka. A túlsúly pedig megrövidíthet az állat életét. A gabonafélék, például a köles, az előbbiekkel szemben főleg szénhidrátokból álnak, amelyekkel a hörcsögök anyagcseréje jóval könnyebben megbirkózik. Bizonyos táplálék-kiegészítők a fogak túlnövekedését akadályozzák meg. Számos rágcsálnivaló és finomság kapható a boltokban, de megkínálhatjuk kedvencünket kutyakeksszel is. Nem mérgező fák gallya, így egy darab almafaág vagy mogyoróvessző szintén kedvelt rágcsálnivalók. Ne felejtsük el azonban, hogy a gyümölcsfákat gyakran permetezik, ami veszélyes lehet kedvencünk egészségi állapotára. Szintén a permetezés miatt, minden zöldséget és gyümölcsöt alaposan mossuk meg, mielőtt kedvencünknek odadnánk!

 

A hörcsögök száraz és frisstáplálékoz egyaránt szívesen fogyasztanak. Számos zöldség-, és gyümölcsfélét megesznek, például ezeket:

 

http://okoriegeszseg.shp.hu/hpc/elemkepek/okoriegeszseg/okoriegeszseggorogdinnye_pbMc1258446878.jpghttp://4.bp.blogspot.com/_FXxoGnH3VfU/TU8AKA5PS1I/AAAAAAAAFdg/8ul772OE7hM/s1600/korte.jpg

 

                     Görögdinnye                                          Körte

 

 

 

http://okoriegeszseg.shp.hu/hpc/elemkepek/okoriegeszseg/okoriegeszsegsargadinnye_Pdgd1258455474.jpg             http://vegafood.freeblog.hu/files/2008.09/grape.jpg

 

                    Sárgadinnye                                                          Szőlő

 

 

 

http://www.edenkert.hu/upload/2/article/1494/1_original.jpg          http://media.vendegvaro.hu/11/11144/37230.jpg

 

                               Alma                                                             Barack

 

    http://okoriegeszseg.shp.hu/hpc/elemkepek/okoriegeszseg/okoriegeszsegsalata_0HEL1259909269.jpg               http://okoriegeszseg.shp.hu/hpc/elemkepek/okoriegeszseg/okoriegeszsegparadicsom_2Y9T1259908916.jpg

 

            Saláta (kis mennyiségben)              Paradicsom(zöld része TILOS!)

 

 

 

http://www.wellnesscafe.hu/Root/Sites/Wellnesscafe/kep/0006/0006514_3.jpg                                                Uborka

 

 (de a zöldje mérgező!)  

 

 

 

Gyakran hallhatjuk, hogy a hörcsögnek nincsen szükségük itatóra,  vagy tálkában vízre, hanem elég a gyümölcs és a zöldség. Pedig ez nem igaz!

 

Ezeknek a kisállatoknak is isznak vizet, csak  keveset. Sok folyadékot nyernek a gyümölcsök, és zöldségekből.

 

Naponta cseréljük a vizet, főleg melegben, mert nem szívesen isznak posshatt vizet.

 

A golyós önitató praktikusabb mint a tálka, mert az utóbbiba belemehet a forgács, és állatkánk is kidöntheti.

 

Ha mégis a tálka mellettdöntünk, olyat válasszunk amit nem bír feldönteni kedvencünk. Pl.: Kerámia tálat.

 

Az alap élelmiszer fogasztás a hörcsögöknél naponta, vagyis a táp mennyisége,amit megesznek kevés! A legjobb,ha minden nap adunk nekik keveset, de ha máshogy nem lehet megoldani, mert például elutaznak pár napra, lehet adni egyszerre többet is, végülis elraktározzák maguknak,és csak annyit esznek emennyi kell nekik.

Azokban a tápokban,amiket a boltokban lehet kapni és direkt hörcsögöknek tervezték, minden megvan ami kedvencünknek szükséges.

Csemegének adhatunk nekik bármilyen zöldséget és gyümölcsöt,kivéve persze a citromot és a narancsot és azokat amiket mi sem szeretünk. A lényeg, hogy mindenből kis mennyiséget!
Szeretik a sajt darabkákat is.(Az én hörcsögöm nagyon tud neki örülni:D)

Itatni hörcsögünket egyaránt lehet önitatóból vagy tálkából. Önitatót lehet kapni kimondottan hörcsögök számára. Ez igazából csak annyit jelent, hogy kis méretű. Tálka pedig jelenthet egy gyógyszeres kupakot is, (én egy mécses tartót használok ami üvegből készült,mert ez nehezebb mint a műanyag és így nem tudja felborítani). De a vizes tálkát többször ki kell cserélni, míg az önitatót csak naponta.
 

 

Én ,személy szerint a ketrecet ajánlhatom, mivel jobban szellőzik ,mint a terrárium ,ill. jobban érzi magát benne a hörcsög. Takarítása is egyszerűbb.

 

A terrárium viszont átláthatóbb ,csak a hörcsög megbolondulhat (a bezártság érzés miatt).

 

 

 

A ketrec/terrárium elhelyezése:

 

A hörcsögök nem szeretik az erős napfényt, hangos zajt , erős szelet. Így ajánlatos ablaktól távolabb, lehetőleg nem a tévé, rádió mellé elhelyezni.

 

Ha terráriumot veszünk , lehetőleg helyezzünk a tetejére egy rácsot, hogy még véletlenül se tudjon kimászni kedvencünk. a terrárium mérete 1 hörcsög esetében is 40*40*45 legyen , mivel az éjszaka folyamán szaladgálnia, mozognia kell. Mindenképpen helyezzünk egy boltban vásárolt, esetleg saját magunk által készített  házikót a terráriumba, amit majd ki tud bélelni magának a hörcsög. A ketrec/terrárium aljára almot , szénát helyezzünk ,amiben majd a dolgát is elvégezheti kedvencünk. Ezen kívül nem árt egy mókuskerék ill. itató ,etető tálka behelyezése sem. Ezen kívül lehet berakni toalett papír gurigát is, amit lebonthat, és építkezhet belőle. Berendezéskor arra is ügyeljünk ,hogy ne legyen tulzsúfolva a ketrece/terráriuma, hozzá tudjon férni játékaihoz, házához és még futkározni is tudjon! 

 

 

 

Figyelem: 

 

Ezeket a termékeket kategóriákra osztva próbáltam leírni. A felsőkategóriás termékkel ellátott /max:/ jelző egy-egy termék körülbelüli összegét akarja tükrözni. A 3. kategóriás termékeke azért drágábbak ,mert díszesebbek ,nagyobbak az 1. és 2. kategóriásoknál.

 

 

 

Az élelem 400ft-tól egészen az egekig szökik. Viszont a 400ft-os termékek ,

 

mint például a Panzi eleség ,akár 40 napig is ki tart , 682ft-ba kerül és mindent tartalmaz ,amire kedvencünknek szüksége van.

 

            

 

Ez PL.:

 

 

 

 

 

 

VAGY:

 

 

 

http://www.akvariumkobolka.sk/images/products/5201.jpg

 

 

 

Jó minőségű itatók:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Etető tálak edények:

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 8
Heti: 35
Havi: 262
Össz.: 45 402

Látogatottság növelés
Oldal: Étel és ital
Hörcsög Mindenütt - © 2008 - 2024 - horcsog-mindenutt.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »